Oldalak


Rólam

Visegrád, Pest, Hungary
Feleség, 3 kisgyerek édesanyja. Nagyon szeretek sütni-főzni apa és a gyerekek örömére, olvasni, keresztrejtvényt fejteni, apával focit és Forma-1-et nézni.

Rendszeres olvasók

2011. január 4., kedd

Kötés-horgolás

Az adventi időszak óta ismét hódolok régi szenvedélyemnek (?), hobbimnak (?). Újra nekiálltam kötögetni, horgolgatni. Vagy, ahogy a nagyobbik kislányom mondta egy ideig: horkolgatni. Na, igen, azt is szoktam, férjem "örömére". : ))
Anyukám jött az 5 forintos (mivel már egy forintos nincs) ötlettel, hogy karácsonyra varr néhány Barbie ruhát az előbb említett kislányomnak. Na, nekem sem kellett többször mondani, mert én meg elkezdtem gyártani szintén a Barbie ruhákat, csak én horgoltam és kötöttem őket. (Karácsonyhoz közeledvén elég nehéz volt titokban tartani, úgyhogy mindig este meg, amíg oviban voltak a gyerekek, meg a szatyorba bebújva készítettem a ruhakölteményeket.) Persze kiadtam az ukáz-t, hogy rögtön kettőt készítsen anyu (is), mert van egy 8 éves keresztlányunk is, aki szintén Barbie-zik.
Annyira belejöttem, hogy most is kötögetek, horgolgatok, amikor az időm engedi. Hála Istennek már nem kell dugdosnom. Most már előre készítem a névnapi/szülinapi adagot.
Egy bánatom van, hogy nem tudom még leolvasni a horgolási mintákat. De majd ez is sorra kerül, addig is marad a fantázia.
Dunabogdányban találtam egy "boltot", a Varrodát, ahol lehet venni fonalat és bármit, ami a kézimunkához kell. Sokáig ezzel is gondban voltam, hogy hol szerezzem be a fonaladagomat. Messzire nem akartam menni. Hát, ez a probléma is megoldódott. Úgyhogy készülhetnek a kis ruhácskák.
 
 

Diseñado por: Compartidísimo
Scrapping elementos: Deliciouscraps©